Megnyílt Magyarország első integratív edzőterme!

Vissza a hírekre
Reception and waiting area of SUHANJ! Fitness

Megnyílt Magyarország első integratív edzőterme!

Bevezető
Magyarországon egyedülálló, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített, épek számára is nyitott, integratív fitness termet nyitott a SUHANJ! Alapítvány 2016. júliusában. Az Európában is ritkaságnak számító kezdeményezést magánszemélyek és vállalatok adományaiból hozta létre az Alapítvány

A társadalmi vállalkozásként működő teremben megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztat majd a SUHANJ! Alapítvány (pl. kerekesszékesek is dolgoznak majd a recepción, vagy éppen látássérült masszőrök is lesznek). A teremben hazánkban máshol meg nem található, speciális, kerekesszékesek által is használható erősítő gépek is lesznek.

A beruházás adatai és támogatói

A terem kiakítása 8 hónapot vett igénybe. A két év alatt megvalósuló beruházás összértéke meghaladja a 60 millió forintot. Több, mint 25 millió Ft támogatás érkezett eddig vállalatoktól, a támogatók közül többen nem csak az építkezést, hanem a társadalmi vállalkozás első éveit is segítik anyagilag. Több cég termékkel, szolgáltatással, kedvezményekkel járult hozzá a kivitelezéshez, az ilyen formában nyújtott támogatások értéke több, mint 13 millió Ft.

A kivitelezésben részt vevő cégeik dolgozóin túl az Alapítvány önkéntesei is igen aktív szerepet vállaltak az edzőterem létrehozásában. Több, mint 200 önkéntes több, mint 2000 munkaórát áldozott arra, hogy segítse a kezdeményezést.

A SUHANJ! Fitness főtámogatói a Budapest Airport és az Etalon Informatika.

A SUHANJ! Alapítvány az  UniCredit Bank ”Lépj velünk!" - Társadalmi innovációs program (2015/2016) egyik győzteseként nélkülözhetetlen támogatásban részesült, az edzőteremben  található speciális, kerekesszékesek által is használható, erősítő gépek beszerzése ezen program keretében indult el. A pályázat keretében nyújtott támogatás része az is, hogy az Alapítvány féléves mentor programban vesz részt, melyben a társadalmi vállalkozásokat fejlesztő NESsT Magyarország és a bank szakértői segítik a SUHANJ! munkáját.

A SUHANJ! Fitness belsőépítészeti és arculati munkáit pro bono végezte el a Noppa Design.

Az integratív edzőterem létrehozását segítette a XIII. Kerületi Önkormányzat.

További kiemelt támogatóink: Mapei, MagnetBank, Knorr-Bremse, IT Service Hungary, Libra Szoftver, Hewlett-Packard, Orlai Produkciós Iroda, Bátorfi Fogászat, Emerald Development Kft.

Az építkezést nagyobb terméktámogatással segítette a Fitness Life Kft., a Mapei, a Zalakerámia, a MART, a Trilak, a Gerisoft, a Simon Wellness.

A terem megépítését közösségi adománygyűjtés is segítette, 10.000 forint értékben lehetett téglajegyet jegyezni. 212 felajánló összesen 3.650.000 forinttal járult hozzá az építkezéshez. Nevük 10 évig kint lesz az edzőterem falán.

A SUHANJ! Alapítvány köszönetet mond mindenkinek, aki bármilyen formában segítette, hogy létrejöhessen hazánk első integratív edzőterme.

A SUHANJ! 2010-ben alapított non-profit, közhasznú szervezet, mely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérü̈ltek, valamint értelmi fogyatékkal élők számára, önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó és triatlon versenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességű edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat szervez.